A közelmúltban (2008. legelső napjaiban) alakult meg a leginkább esküvőfotózással foglalkozó magyar szakemberek szervezete: a Pillana(r)t Magyar Esküvőfotós Szövetség.

Néhányan úgy gondolták, ideje rendet vágni az esküvők körül tapasztalható káoszban: elsőként a fotósok ébredtek fel. Fekete Csaba nászriporter kollégám és jómagam egy decemberi ebéd során találkoztunk először, akkor fogalmazódott meg a szövetség létrehozásának terve.

A kezdeti lépéseket gyorsan követték a tettek: összehívtuk az általunk jónak tartott kollégákat és december 20-án megtartottuk az első közös megbeszélést. Rendeztünk egy megmérettetést, melynek során az alapítók megmutatták, méltóak a tagságra. Ezután kitaláltuk a nevet, megterveztük a logót, domain-neveket regisztráltattunk és létrehoztuk a honlapot. Mindez a társaság aktivitásának köszönhetően néhány hét alatt lezajlott.

A papírmunkák elvégzése után hamarosan pecsét került a bejegyzési dokumentumokra is.

Az első rendes tagfelvételt áprilisban 1. és 15. között tartottuk, ebben a két hétben lehetet beküldeni a nevezni kívánt portfóliókat. A mindenkori részletes pályázati kiírás a szövetség honlapján található meg.

Jelen sorok írója is a szövetség tagja.